Einkommensteuer-vorauszahlungsbescheid – még kimondani is nehéz, mi is ez?

Szó szerinti fordításban adóelőleg-határozat-ot jelent.

Ha valakinek az adóbevallása/adóvisszatérítési kérelme fizetendő adóval zárult, akkor az adóhatóság feltételezi, hogy a következő években is hasonló lesz a helyzet. El szeretnék kerülni az utólagos fizetéseket, ezért negyedéves adóelőlegeket írnak elő a következő évekre.

Általában a 2 évvel későbbi évre írják elő, egy kicsit magasabb összeggel. Láttam már 4%-kal, de 9%-kal többet is. Ezzel tervezik lefedni az esetleges fizetés/áremelkedéseket.

Pl.: a 2017-es bevallás alapján kiadnak 2019-re egy ilyet.

Ez a határozat csak egy értesítő, utána negyedévenként megküldi az adóhatóság a Buchungsmitteilung-ot, azaz a tényleges fizetési értesítőt, ahol látszik, hogy pontosan mennyit kell és meddig átutalnunk.

Ha valakinél ez a kiszabott előleg túl magas, a következő évben pl. nem lesz már ilyen plusz adóköteles jövedelme, akkor bizonyos feltételek mellett (az adott év szeptember végéig), be lehet adni egy Herabsetzungsantrag-ot és az alapján az adóhatóság kiállít egy alacsonyabb összegű előleg határozatot.

Kérdeztétek, hogy milyen estben fordulhat elő, hogy adót kell pluszban befizetni. A következő esetekben például:

  • egyéni vállalkozásotok van
  • 2 munkaviszonyotok van (főállás / részmunkaidős állás / geringfügig állás – mindegy milyen kombinációban)
  • ingatlan bérbeadásból származó jövedelmetek van (ha osztrák az ingatlan, akkor egyértelműen Ausztriában adóköteles, ha magyar, akkor az adóügyi illetőségetektől függ, hogy be kell-e progressziós jövedelemként vallani Ausztriában)
  • külföldi kamat / osztalék / árfolyamnyereségetek van és osztrák az adóügyi illetőségetek
  • stb…

Kérdés esetén keressetek bátran. Bővebb infót találtok itt is.

Üdv,

Gabriella Richter

advice4you e.U.

Create your account