Sziasztok,
az iskolakezdés kapcsán több megkeresést kaptam az elmúlt hetekben a 2019-es változásokkal kapcsolatban, így gondoltam röviden összefoglalom nektek.
Egy korábbi posztomban már összeszedtem, milyen kedvezményekre jogosultak 2018-ban a családosok.
2019-től eltörlik a Kinderfreibetrag-ot és a Kinderbetreuungskosten (gyermekfelügyeleti költségek a gyermek 10 éves koráig) leírhatóságát.
Viszont helyette lesz a Familienbonus Plus. Ez a kedvezmény minden olyan gyermek után fog járni, aki után folyósítanak osztrák családi pótlékot.
A gyermek 18 éves koráig 1.500 EUR, 18 éves kor fölött pedig 500 EUR adókedvezmény jár majd a jelenlegi törvénykezés alapján. Ha valakinek több gyereke van, akkor gyermekenként járnak majd ezek az összegek – feltéve hogy fizet a szülő ennyi adót az év folyamán.
Igényelni 2 féle képpen lehet majd:
1. E30-as nyomtatványt kell majd kitölteni és leadni a munkaadónak – ez esetben a kedvezményt már év közben figyelembe veszi a bérszámfejtés, azaz ennyivel több nettó fizetés érkezik havonta. (Eddig ezen a nyomtatványon kellett az egyedül keresők kedvezményét igényelni, az új nyomtatvány még nem érhető el.)
2. Év végén az adóvisszatérítési kérelemben/adóbevallásban.
Az összegeket tekintve, teljesen mindegy, hogy valaki a bérszámfejtésen keresztül kéri havonta az érvényesítést vagy év végén egy összegben. Ez ízlés dolga, aki havonta szeretne kicsivel több fizetést, az kérje év közben, aki év végén egy nagyobb összeget az meg kérje az adóügyei intézésekor.
Mivel a Familienbonus plus a tényleges adót csökkenti, így a nagyon alacsony keresetűek nem fogják tudni 100%-ban kihasználni. A teljes adócsökkentést (1 gyerek esetében) bruttó kb 1.700 EUR fizetésnél lehet majd kihasználni az adóhatóság információi szerint.
Érdemes lesz az alacsony keresetű szülők esetében azon elgondolkozni, ki mekkora részben veszi a kedvezményt igénybe, hogy a maximum visszatérítendő adót lehessen megkapni.
Számolni az adóhatóság kalkulátorával tudtok, ahova a havi bruttó fizetést és a gyerekek számát kell beírni (illetve az egyéb kedvezményeket, jövedelmeket).
Ezzel az új rendelkezéssel mindenképp profitálnak az alacsony keresetű szülők – akiknél a gyermekfelügyeleti költségeknek eddig csak egy kis része jött vissza; akik nem fizetnek a gyermekfelügyeletért (ovi, bölcsi), illetve azok akiknek a gyermeke több mint 10 éves.
Azonban, a EU/Európai Gazdasági Térségben élő gyermekek esetében a kedvezmény indexálva lesz. Azaz egy Magyarországon élő gyerek esetében valószínűleg alacsonyabb kedvezmény fog járni, mint ha a gyermek Ausztriában élne.
Bővebb információt az adóhatóság honlapján találtok.
Ha a fentiekhez kapcsolódva bármi változás történne, igyekszem informálni benneteket!
Kellemes hetet kívánok nektek,
advice4you e.U.